Most, hogy már egy hónapos is elmúlt a blog, itt az ideje az első VKF-es írásnak. Pofátlan módon kis csúszással, de becsszó meg tudom magyarázni. :)

Zsuzsa a kiírásban tipikus őszi-téli ételként definiálja az egytálételeket, nekem viszont kapásból a nyár jut róla eszembe. Nyugi, persze nem könnyű, hideg, zöldséges-gyümölcsös apróságra kell most gondolni, a kulcsszó sokkal inkább a bogrács. A helyzet az, hogy bennem egyértelműen két személyiség lakozik, az egyik a magassarkús nagyvárosi csaj szeptembertől júniusig, aki olivaolajon párolgatja magának a zöldségeket vacsorára, míg a másik személyiség a nyár beköszöntével át nem veszi az uralmat. Ilyenkor a magassarkúból túraszandál lesz, a nagyvárost meg hagyom a fenébe és sátorral a hátamon járom az országot-világot. Épp ezért, amikor olvastam a kiírást, biztosra vettem, hogy valami jó kis vízitúrás gyorsan összedobható, de kiadós finomság lesz a pályamű. Aztán pont úgy jártam, mint nyáron a nagy bográcsozásoknál. Gondolom minden nő ismeri a jelenséget, hogy amikor a pasi bográcsot lát, onnantól mi nem rúgunk labdába, maximum krumplit pucolhatunk vagy hagymát kockázhatunk, bár ilyenkor szokott kiderülni, hogy még ahhoz sem értünk igazán, ezért a pasinak folyamatosan instrukciókkal kell minket ellátni, lehetőleg több méteres távolságról kiabálva, nehogy csípje a szemét a hagyma. :) Szóval amikor mondtam a pasinak, hogy megírok valami jó kis bográcsozósat, közölte, hogy ne fáradjak, majd megírja ő. Persze nem is ellenkeztem, magyaros vonalon tényleg ő van nálunk otthon, és mentségére legyen mondva, hogy a többi bográcsfasiszta férfival ellentétben ő év közben a konyhában is szokott főzni, és még el is mosogat!

Aztán úgy alakult a dolog, hogy bár meg is főzte és le is fotóztuk, pár napja bejelentette, hogy mégsem lesz ideje megírni a dolgot, úgyhogy írjak én. Még szerencse, hogy épp a héten főztem neki ezt a székelykáposztát kárpótlásul egy karfiolos-húsmentes-vacsorát követő napon. Székelykáposzta kacsából, azaz székely kacsa, bár lehetne sváb kacsa is, azt hiszem. Sváb kacsát elvileg ettem a nyáron, az tényleg bográcsban készült, és annyiban különbözött ettől, hogy egészben voltak benne a kacsaalkatrészek, és még ennél is húsosabb volt, csípős kolbásszal, de a google nem nagyon segített ki sváb kacsa ügyben, szakácskönyvből szintén nem rémlik a téma, úgyhogy ha valaki tudja, milyen pontosan a sváb kacsa, az írja meg kommentben, addig marad székely.

Hozzávalók:

• 40 dkg bőrös kacsamell
• 40 dkg savanyú káposzta
• 20 dkg kolozsvári szalonna
• 2-3 fej vöröshagyma
• fél bögre gersli
• pár babérlevél
• borókabogyó 
• só, bors, pirospaprika
• 2 deci tejföl plusz a tetejére locsolni
  

A kacsamell bőrét a zsírréteggel együtt levágom, a húsos részt felkockázom, a bőrt pedig felforrósított lábosba dobom. Amikor a zsírja kisült, kiszedem, ha egy kicsit kihűlt, azt is felkockázom. A kisült zsíron megpirítom a kockákra vágott hagymát, hozzá keverem a húst, a bőrt, sózom (mértékkel), borsozom, ha a hús megpirult, hozzá keverem a pirospaprikát, felöntöm egy kevés vízzel, belehajítom a borókabogyót és a babérleveleket. Ezt a pörkölt szerűséget hagyom főni kb. 20 percig, azalatt átmosom a káposztát, esetleg elmosogatom az addigiakat. 20 perc után hozzá keverem a káposztát és a falatnyi kockákra vágott szalonnát és hagyom főni magában. Elvileg a káposzta innentől gondoskodik a kellő mennyiségű folyadékról, de ha nem, akkor menet közben pótolom az elfőtt vizet. Amikor a hús már majdnem puha, hozzá keverem a gerslit is. Ha a gersli is megpuhult, belekeverem a tejfölt, hagyom még egyet rottyanni és kész is.